matchstick monkey
Az embernek nagyon fontos, hogy milyen szállást választ, mikor elutazik. Ez fogja meghatározni az ottlétünknek egy egész nagy részét. Gondoljunk csak bele abba, hogy mennyi gond lehet egy gyengébb minőségű szállás miatt. Ettől függetlenül én úgy állok hozzá az egészhez, hogy egy bizonyos szint fölött már nem érdemes többet költeni ezekre a dolgokra. Mivel az alap ellátáson kívül minden más őszintén csak szemfényvesztés.
Hallgattam pár hónappal ezelőtt erről egy nagyon érdekes beszélgetést. Azt fejtette ki benne a rádiós műsorvezető, hogy szerinte tényleg nem szabad arany mosdóra költeni. Teljesen egyetértek azzal, amit mond. Nekem is az a lényeg, hogy kitakarítsák a szobámat és minden alap szükségletem meglegyen. Emellett persze az is jó tud lenni, ha van két extra szolgáltatás, ez azonban nem is kell, hogy feltétlen a szobához tartozzon.
Ilyen például a szauna vagy a jacuzzi. Apukám rengeteg dolgon szokott spórolni. Ezért is olyan furcsa, hogy már gyerekkoromtól kezdve arra sosem sajnálta a pénzt, hogy wellness szolgáltatásokat vegyünk igénybe. Ezért többször voltunk masszőrnél és különböző szaunákban. Itt megtanultam, hogy mennyit hozzá tud tenni az életünkhöz az, ha pénzt adunk ki ilyen dolgokra is. Hiszen nem magától értetődő és biztos vagyok benne, hogy sokan, akik nem próbálták azt gondolják, hogy teljes butaság.
Én azonban biztosra mondhatom, hogy nincs jobb érzés annál, mikor az ember sokat sportolt és a rákövetkező napon elmegy egy masszőrhöz. Egyébként a hotelek kapcsán is sokan úgy vannak, hogy nincs semmi értelme elmenni ilyen helyekre. Ezek az emberek úgy vannak vele, hogy otthon mindenük megvan, amire szükségük lehet. Ha ez tényleg így lenne, akkor azt teljesen elfogadnám és nem vitatkoznék velük. De túl sokszor tapasztaltam már én is azt a saját életemben, hogy benne akadtam egy olyan rutinba, ami semmi újat nem nyújtott számomra. Ezen pedig nagyon sokat segített, hogy kicsit kimozdultam. (tovább…)