Szponzorált tartalom
A múlt héten úgy adódott, hogy megszálltam egy kellemes hotelben, átutazóban a munkám felé. Szeretem ezeket a kiruccanásokat, kimozdítanak a komfortzónámból, és egy csomó érdekes emberrel megismerkedhetem az út alatt. Ez történt múlt héten is, ugyanis amikor a hotelben voltam, szóba elegyedtem egy idős házaspárral, akik elmesélték, hogy nagy felújítások zajlanak az otthonukban, azért jöttek el ide, tudjanak pihenni, miközben ott ügyködnek a szakemberek. Elmondták, hogy teljesen szerették volna a gyerekek felújítani a házat, mert a lányuk terhes, és ki kell alakítani egy szobát a jövevénynek. Ezzel kezdődtek a dolgok. Rájöttek, hogy itt bizony van mit korszerűsíteni, s az első dolog, hogy rendbe hozzák a áramhálózatot, mert azt éri a legnagyobb terhelés majd a felújítások után, kár lenne tehát kihagyni a dologból. Aztán ahogy elmélyültek a témában, kiderült, hogy hatalmas előnyökkel jár, hogyha energiahatékonnyá teszik a házukat – ilyenre mód például a H tarifa diktálás, amiről ezen az oldalon lehet többet olvasni.
Szóval ha megvan az amperbővítés vagy fázisbővítés, és a szakemberek úgy ítélik meg az ingatlant, hogy H tarifa igénylésére alkalmas, akkor be lehet ruházni ebbe a dologba. Az eszközbeszerzésről igazolást állít ki a kivitelező, az áramszolgáltató meg az eszközadatlap alapján méri fel az amperigényt. Az említett oldal, tehát a Szanita7 Energy szakemberei segítenek abban, hogy gördülékenyen menjen az ügyintézés, és a legjobb villanyszerelőket küldik ki hozzád. A H tarifa számolásához egy külön mérőóra kell, ami a H tarifás fogyasztásodat számolja. Ezt mindenképp bízd szakemberre! Kikötés, hogy regisztrált villanyszerelő kösse be a H tarifát számláló órát. Hasznos, ha a Szanita7 Energy szakértői végzik ezt a lépést is, hisz ekkor már tudnak számolni neked egy körülbelüli összeget, amit a szolgáltató is kalkulálni fog, így tudni fogod, te is mivel számolj. Ha szeretnéd az otthonod villamossági rendszerét úgy kialakítani, hogy igénybe tudd venni a H tarfia lehetőségét, akkor fordulj bizalommal a Szanita7 Energy-hez, mert ők nagyon jól tudják, milyen lépéseket kell tenni ehhez. Hogyha esetleg napelem vagy hőszivattyú van valakinek az otthonában, az is befolyásoló körülmény lehet, s a Szanita7 Energy ez esetben is segít, hogy a leginkább energiahatékony működési módot megtalálja. Bizony, mindebben segíteni tudnak!
Az idős házaspár nagyon izgatott volt, ahogy erről beszélt. Alig várták már, hogy bővüljön a család, és hogy olyan életük legyen, mint a filmekben, ahol nem kell aggódni a megélhetés miatt, mert az otthonuk is spórol nekik, olyan jól lett minden részletében megcsinálva.
Hallgattam őket, s ők elmesélték töviről hegyire, hogy milyen sokrétű tudással rendelkezik a Szanita7 Energy. Egyrészt ott az amperbővítés és fázisbővítés, amit már említettem. Amperbővítés szükséges akkor, mikor egyre nő a ház áramszükséglete, s a rendszer már nem bírja el a további eszközöket. A fázisbővítés azért hasznos, mert sokkal biztonságosabb, ha három fázis van kiépítve egy helyett. Ilyenkor, ha hiba lép fel, nem dobja be a törülközőt az egész hálózat, mint ahogy egy fázisnál tenné, hanem továbbra is funkcionálni tud. Szabványosításban is segítenek, illetve napelemeknél is. Tehát bármi vágyunk van, érteni fognak ahhoz, hogyan valósítsák meg.
A H tarifa diktálás is az egyik szakterületük, szóval remekül ki tudják építeni a rendszert, ami után pozitív elbírálást kaphat a H tarifa igénylésünk. Ami azért szuper, mert ha az megtörténik, csodásan lehet spórolni, nem kell többet aggodalmaskodni a rezsi ezen része miatt.
Akárhogy is nézzük, ha otthonfelújításon gondolkozunk, érdemes alaposan átgondolnunk, mit lehet változtatni az otthoni villamosság rendszerén, mert rengeteget spórolhatunk, s csupán egy kis utánajárás kell, hogy megtudjuk, mit hogyan érdemes tenni. Az említett cég szakijai szíves örömest segítenek, kérhetünk tőlük visszahívást, konzultációt és felmérést is a helyszínen. Kezdjük tehát ezzel a felújításokat!
Ezt tanultam a múlt héten, miközben a szállodában hallgattam az idős házaspárt, akik láthatólag nem is lehettek volna elégedettebbek.