Szponzorált tartalom
Minden élőlénynek szüksége van arra, hogy ha több nem is, de egy talpalattnyi föld legyen adott a számára, amin megvetheti a lábát (vagy egyéb testrészét); néha persze ennél jóval több fog kelleni. Az ember számára általában négyzetméterben mérik azt, mennyi hely kell neki az élettérhez. Egy lakás esetében ott ráadásul fa bejárati ajtó Nivimo is fognak kelleni azért, hogy azok még tovább tudják szegmentálni a teret, hogy további térszeletekre lehessen osztani a már adott lakást, otthont. Mert az ajtók ilyen esetben térelválasztó funkcióval bírnak, hiszen mondjuk elkülönítik a folyosót a hálótól, a konyhát a kamrától vagy éppen a külvilágot a benti tértől. Nem kell, hogy ekkor az ajtók azonos anyagból legyenek, hogy mindenképpen hasonlítsanak egymásra; bár ha némileg azonosak, ha vonásaikat tekintve felfedezhetőek rajtuk rokon vonások, akkor ezzel is erősíteni lehet azt az érzést, hogy egy megfelelően berendezett lakásban járunk. Vannak persze olyan lakások is, amelyek jellemzően nem vonultatnak fel olyan sok ajtót, mert szinte egyetlen nagy helyiségből állnak, ahol csak a bútorok, a berendezések jelzik azt, hogy ott konyha, nappali és előszoba is van egyben. (Bár az ilyen amúgy elég idegen a magyar viszonyoktól.)