Szponzorált tartalom
Az embernek nagyon fontos, hogy milyen szállást választ, mikor elutazik. Ez fogja meghatározni az ottlétünknek egy egész nagy részét. Gondoljunk csak bele abba, hogy mennyi gond lehet egy gyengébb minőségű szállás miatt. Ettől függetlenül én úgy állok hozzá az egészhez, hogy egy bizonyos szint fölött már nem érdemes többet költeni ezekre a dolgokra. Mivel az alap ellátáson kívül minden más őszintén csak szemfényvesztés.
Hallgattam pár hónappal ezelőtt erről egy nagyon érdekes beszélgetést. Azt fejtette ki benne a rádiós műsorvezető, hogy szerinte tényleg nem szabad arany mosdóra költeni. Teljesen egyetértek azzal, amit mond. Nekem is az a lényeg, hogy kitakarítsák a szobámat és minden alap szükségletem meglegyen. Emellett persze az is jó tud lenni, ha van két extra szolgáltatás, ez azonban nem is kell, hogy feltétlen a szobához tartozzon.
Ilyen például a szauna vagy a jacuzzi. Apukám rengeteg dolgon szokott spórolni. Ezért is olyan furcsa, hogy már gyerekkoromtól kezdve arra sosem sajnálta a pénzt, hogy wellness szolgáltatásokat vegyünk igénybe. Ezért többször voltunk masszőrnél és különböző szaunákban. Itt megtanultam, hogy mennyit hozzá tud tenni az életünkhöz az, ha pénzt adunk ki ilyen dolgokra is. Hiszen nem magától értetődő és biztos vagyok benne, hogy sokan, akik nem próbálták azt gondolják, hogy teljes butaság.
Én azonban biztosra mondhatom, hogy nincs jobb érzés annál, mikor az ember sokat sportolt és a rákövetkező napon elmegy egy masszőrhöz. Egyébként a hotelek kapcsán is sokan úgy vannak, hogy nincs semmi értelme elmenni ilyen helyekre. Ezek az emberek úgy vannak vele, hogy otthon mindenük megvan, amire szükségük lehet. Ha ez tényleg így lenne, akkor azt teljesen elfogadnám és nem vitatkoznék velük. De túl sokszor tapasztaltam már én is azt a saját életemben, hogy benne akadtam egy olyan rutinba, ami semmi újat nem nyújtott számomra. Ezen pedig nagyon sokat segített, hogy kicsit kimozdultam.
Az előző héten is új felfedezéseket tettem, mikor rátaláltam a matchstick monkey rágókára. Már az én életemben is eljött az a pillanat, mikor a barátaimnak gyereke lett. A babaköszöntőre pedig szerettem volna vinni valami egyedi ajándékot. Az interneten kezdtem el keresgélni ezután és rövid idő alatt az első oldal, amit kiadott, az Imagine Baby volt. Ekkor még nem hittem volna, hogy a keresésem ezen a helyen fog véget érni. De szerencsére ez az oldal nem véletlenül érdemelte ki az első helyet.
Mikor beléptem az Imagine Baby oldalára, rögtön pozitív volt a benyomásom. Ezt azzal tudták elérni, hogy minden szépen volt kialakítva. Nem csak azt értem ezalatt, hogy a színek nagyszerűek voltak, hanem azt is, hogy mindent hamar meg lehetett találni. Ez egy hatalmas pozitívum, mivel egy csomó oldal azzal kezdi a bemutatkozást, hogy rögtön reklámokat nyom az arcunkba. Az Imagine Baby azonban nem él ilyen olcsó eszközökkel. Így pedig pár kattintás alatt meg is tudtam találni a matchstick monkey részleget.
Egy kicsit mesélnék egyébként arról, hogy miket lehet vásárolni az oldalon. Sokféle termék érhető el itt, amik mind nagyszerű ajándékok lehetnek egy kisbabának. Külön tetszett, hogy az egész oldalnak van egy makis témája. Tehát nemcsak egyszerűen matchstick monkey termékeket lehet kapni, hanem látszik rajtuk, hogy teljesen átélik a majmos életérzést. Ebből nekem csak az látszik, hogy tényleg benne van a szívük az egészben és nem csak egyszerűen pénzt akarnak keresni a matchstick monkey termékekből.
Egy olyan embernek, mint én, minden segítség elkél a gyerek témában. Ezért is örültem, mikor a matchstick monkey részlegre egy rövid kis magyarázat fogadott. Ez adott pár infót arról, hogy mikre érdemes odafigyelni, mikor egy gyereknek ajándékot veszünk. Emellett azonban még más cikkek is elérhetőek voltak az oldalon, amik hasonló témákat taglaltak. Ezeket olvasni olyan volt, mintha valaki felnyitotta volna a szememet.
De térjünk vissza a matchstick monkey termékcsaládra. Mégis mit tudnak ezek az aranyos makik? Egy kicsit mesélnék arról, hogy milyen is az, mikor a gyereknél eljön a fogzás időszaka. Mivel saját gyerekem nincsen, ezért ezt is az Imagine Baby odaláról tudom ezt is, amiért nagyon hálás vagyok. Tehát, a fogzás egy olyan időszak, amit egyik szülő sem kíván se a gyerekének, se magának.
Miközben a gyerek fogai nőnek, nagy fájdalmakat él át. Ezt borzasztó nézni és mindenképpen segíteni akarunk. Ekkor jön be a képbe a matchstick monkey. Mikor beindul a fogzás, a gyerek mindenképpen elkezd keresni valamit, amit rághat. Ezzel is enyhíti a fájdalmat. Ha pedig van otthon egy matchstick monkey, akkor biztosak lehetünk benne, hogy biztonságos az, amit a szájába vesz.
Ez azonban még nem volt minden, mivel a matchstick monkey jóval több, mint egy egyszerű rágóka. Mit értek ezalatt? A majmokon látszik, hogy a rágóka funkción kívül valódi játéknak is tervezték őket. Ez pedig egy nagyszerű dolog, mivel sosem igazán kedveltem azokat az amorf rágókákat, amik nekem voltak gyerekként. Így pedig, ha majd elég idős lesz hozzá a baba, játszhat is a majmokkal.
Ráadásul arra is érdemes gondolni, hogy miként fog kinézni az ajándék, amit vettünk. Egy babaköszöntőre senki sem szeretne diszkont termékekkel érkezni. Ilyenkor csak a legmagasabb minőség megengedett. A matchstick monkey pedig ezt biztosítja. Ezért azonban egy kicsivel többet kell fizetnünk, mintha a sima boltban tennénk ezt. Ez azonban egyáltalán nem érdekelt engem, hiszen egy olyan tárgyról beszélünk, amit a gyerek a szájába fog venni.
A matchstick monkey termékek több színben is elérhetők, ami egy nagyszerű kis plusz dolog. Hiszen így a gyerek akár gyűjtheti is őket. Minden szülőtől azt hallom, hogy rágókából amúgy sem elég egy. Akkor pedig menjünk biztosra és rendeljünk egy olyan szuper terméket, mint a matchstick monkey. Érdemes arra is odafigyelni, hogy néhány színre sokszor leárazás is érvényes. Nekem azok a színek annyira nem tetszettek, úgyhogy egy másikat raktam be a kosaramba.
Itt jön pedig a lényeg, hiszen minden más csak előkészület volt a rendelésre. Bátran kijelenthetem azonban, hogy szinte bárki tudna rendelni az Imagine Baby oldaláról. A kiválasztott matchstick monkey terméket csak be kell helyeznünk a kosarunkba. Ha ezzel készen vagyunk, akkor már csak pár lépés és kész is van az egész. Megadjuk a szállítási adatainkat és azt, hogy miként szeretnénk fizetni és másra nincs szükségünk. Pár nap múlva pedig már a postaládánkban lesz a matchstick monkey. Ilyen egyszerű az egész. Mikor a barátaim meglátták a matchstick monkeyt, nagyon tetszett nekik és rögtön el is kérték az oldalnak a címét, ahonnan rendeltem.