Füles fotelt szeretne a nappalijába?
füles fotel

füles fotel

Nem szégyen elismerni, hogy a legtöbb dologban mi, emberek, meglehetősen tudatlanok vagyunk. Nem sokat tudunk például arról, hogy az egyes bútordaraboknak milyen múltjuk van, hogy régen milyen feladatuk volt a lakás belső terében. Ilyen bútor a füles fotel is. A legtöbben már láttak ilyen fotelt, de nem tudják, hogy anno miért is tették a füles fotelt a nappaliba az emberek. Nos, ehhez tudni kell, hogy (a mai, modern világtól eltérően) egykor nem fűtötték ki teljesen a házat az emberek, hanem csak azt azt egy helyiséget látták el meleggel, melyben napközben a legtöbben tartózkodtak: jellemzően a nappalit. Ám egy polgári lakásban itt is csak egy kandalló állt, melyről azt kell tudni, hogy az már akkor sem volt éppen a hatékonyság jelképe. Aki tehát ilyenkor a nappaliban jó melegben akarta magát érezni, annak füles fotelt kellett a tűztér elé állítania. A füles fotel félkör alakú íve ekkor felfogta a kandallóból áradó meleget, és körbevette vele a fotelben ülőt. Így az melegben lehetett. Sőt, ha eközben el is bóbiskolt, a fotel kialakítása miatt akkor sem huppan le a földre. Aki ma az otthonában füles fotelt tart, az most már tudja, hogy egykor milyen szerepet játszott ez a berendezési tárgy az otthonokban.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás